Kovászos tönkölycipó elkészítése



A tönkölybúzát elődeink előszeretettel fogyasztották, ami nem is csoda, hiszen könnyen emészthető és csökkenti az érelmeszesedés kockázatát, ráadásul igen magas a fehérje –és sikértartalma is. Ráadásul annyira könnyen lehet vele dolgozni, hogy a tészta elkészítéséhez tényleg csak lisztre és vízre van szükségünk. Az alábbi receptünkből körülbelül 1,2 kg tartalmas és ízletes kenyeret tudunk sütni.

Hozzávalók:

30 dkg teljes kiőrlésű rozslisztből készült kovász

60 dkg tönkölyliszt

4 dl langyos víz

tetszőleges mennyiségű só, de minimum 1 ek.

Elkészítés:

  1. Adjuk hozzá a kovászhoz a tönkölybúzalisztet, a sót és a langyos vizet, majd gyúrjuk át laza mozdulatokkal és hagyjuk állni 30 percet.
  2. Dagasszuk meg, majd takarjuk le és ismét kelesszük. Ezt a műveletsort többször ismételjük meg, lehetőség szerint 30 percenként.
  3. Formázzuk meg cipónkat, majd újra hagyjuk pihenni a tésztát körülbelül 2 órára.
  4. Helyezzük a tésztát tepsibe úgy, hogy alá vízzel teli edényt teszünk, majd késsel hasítsuk be a tetejét és permetezzük be vízzel.
  5. Süssük a tésztát 250 fokon 30-35 percig, majd csökkentsük a hőfokot 200 fokra és süssük további 15-20 percig, míg aranybarna nem lesz.
  6. Helyezzük rácsra és hagyjuk kihűlni.